Ferenc pápa Örményországban tett látogatásán hívta fel a figyelmet arra, hogy „az egyháznak nem volt joga bírálni a meleg közösséget, és tiszteletet kellene mutatnia irányukba”. Az IDE mélységesen egyetért az egyházfő szavaival, és ezért felszólítja a gyakran homofób, kirekesztő magyarországi pártokat, hogy kövessék a pápa utasítását.

Ferenc pápa: A keresztényeknek bocsánatot kell kérniük a melegektől

Ferenc pápa vasárnap azt nyilatkozta, hogy a keresztények tartoznak egy bocsánatkéréssel a homoszexuálisoknak és más olyan csoportoknak, amelyeket megbántott az egyház. „Megismétlem azt, amit a katolikus egyház katekizmusa mond ki, miszerint senkit nem szabad kiközösíteni, és tisztelni valamint pásztori lélekkel kell segíteni mindenkit” – fogalmazott Ferenc pápa a háromnapos örményországi látogatásáról visszatérve tartott sajtótájékoztatón.

Ma Magyarországon teljesen elfogadott dolog, ha egy politikus úgy nyilatkozik: „Ha egy férfi és egy nő együtt él, összeházasodik, gyerekeik születnek, ezt hívjuk családnak. Ez nem emberi jogi kérdés, hanem nevén nevezzük a dolgokat.” (Orbán Viktor, 2016).

Vagy éppen jellemző „a nekem mindegy, hogy mit csinálnak, de” mentalitás is…: „Én úgy vélem, hogy házasság és család kizárólag férfi és nő között jöhet létre, kereszténydemokrataként talán elmondhatom, hogy mi a teremtettségben hiszünk, és abban, hogy Isten az embert férfinak meg nőnek teremtette, és csak a kettejük kapcsolatából születhet gyermek. Én abszolút nem vagyok előítéletes a meleg párokkal kapcsolatban, részemről azt csinálnak, amit ők szeretnének, de a házasság intézménye kétezer éve foglalt.” (Hollik István, KDNP, 2016)

A Jobbikról pedig köztudott, hogy cukiságkampány ide, vizslasimogatás oda, ha hatalomra kerülnének, az LMBTQ közösségeknek bőven lenne félnivalója. A párt többször nyilvánult meg pejoratívan a Pride és a meleg-közösség kapcsán (előszeretettel használva a deviáns, perverz, magamutogató jelzőket), mint ahány kiskutyát Vona Gábor valaha megsimogatott, és az is tény, hogy a „békés” Jobbik-szimpatizánsok szoktak önkívületben hörögni a Pride felvonulásokon. Vagy épp gondoljunk Orosz Mihály Zoltánra, Érpatak polgármesterére, aki egy kétéves gyerekhez méltó hisztit produkált a 2014-es Pride-on, amiért nem engedték fel a – szavaival élve – „vonaglókamionra”.

Az érpataki divatdiktátornak egyébként külön a figyelmébe ajánljuk a pápa szintén Örményországban elhangzott szegényekkel és társadalom peremére szorultakkal kapcsolatos szavait, ugyanis a polgármester őket sem kedveli különösebben – Érpatakon ugyanis elég gyakori, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeket kiemelik a családból, ahelyett, hogy valódi segítséget nyújtanának.

Az IDE szégyenteljesnek tartja, hogy ma Magyarországon ilyen kijelentések szabadon elhangozhatnak, hogy magukat kereszténynek valló, a Bibliára hivatkozó emberek akarják megszabni mi a család fogalma, hogy kik élhetnek együtt, hogy emberek mivel tölthetnek egy júliusi szombat délutánt, hogy gyerekeket szakíthatnak el a családjuktól. Tiltakozunk a homofób politikusok szavai és tettei ellen, és követeljük, hallgassanak Ferenc pápára és kérjenek bocsánatot az érintettektől!

The following two tabs change content below.

Nagypál Anikó

Mióta egyedül nevelem a kisfiam és a macskám, rájöttem, keményebb vagyok, mint a teljes magyar jobboldal. Nem hiszek a szélsőségekben, viszont hiszek az egyén szabadságában, a közösség erejében, a szó hatalmában, a cselekvés fontosságában és egy sokkal boldogabb Magyarországban.

Latest posts by Nagypál Anikó (see all)

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezár