Nem akarnék arra vállalkozni, hogy a Habony Művek gyomorforgató uszításának eredményeit rangsoroljam – ha a bányászbéka segge alá sikerült lejutni, akkor lényegében már tök mindegy, hogy mennyire mélyre sikerült leásni. De személyesen azért megérintett egy most kipattant ügy. Ami ráadásul a 3. kerületben esett meg, ahol én is élek.

A híradások szerint az egyik iskolás pillangókéssel támadt rá a másik iskolásra – pusztán azért, mert a fiú apja nigériai. És hát emiatt nem úgy néz ki, mint Árpád apánk a Vereckei–hágó átlépésekor. Már feltételezve, hogy Árpád apánk nem fekete volt – pedig ez mekkora nagy magyarságtörténeti csavar lenne.

Azért ütött szíven ez a sztori, mert alig két hete a közönség tapsától kísérve sikerült azt mondanom a DK naggyűlésén, hogy:

Szerencsés vagyok, mert én nem Orbánisztánban nőttem fel. Nem abban az országban nevelkedtem, aminek a borzasztó képét a Habony-művek festette meg a világsajtóban.

Szerencsés vagyok, mert nincsenek történeteim kirekesztésről. Nem tudok beszámolni arról sem, hogy valaki a származásom miatt ne vett volna emberszámba.

Amilyen jó érzés volt ezt elmondani a színpadon, annyira lehangoló volt a cikkben Dánielnek nevezett srác történetét olvasni.

>>>Tovább olvasom

The following two tabs change content below.

Miyazaki Jun

alelnök
A japán név és származás ellenére pont ugyanolyan magyarnak vallom magamat, mint bárki más - Magyarországon születtem, itt nőttem fel, és itt tapasztalom meg a mindennapi élet örömeit és kihívásait.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezár