Baloldali blogként emlékeztünk az Egyenlítő TV című oldalra, ám manapság úgy tűnik, mintha inkább a kurucinfót akarná lekörözni idegenellenességben.

Végre. Egyre több joguktól kell megfosztani őket a kitoloncolásuk előtt. A burka félelmet kelt az emberekben, mindenhol be kellene tiltani a nyugati világban! – osztotta meg lelkesen az Index cikkét egy napja a Facebookon.

egyenlitotv-01

Néhány órával korábban pedig a Facebook oldalának borítóképét cserélte le egy olyan fotóra, melyen az al-Nuszra harcosai készülnek szíriai katonák kivégzésére.

egyenlitotv-02

Óvjuk, védjük a migri álláskeresők vallási érzékenységét! (Bár én a patkányokat sem vacsorával, hanem méreggel várom – főszerk.) – ezt pedig maga a főszerkesztő írta ki nagy büszkén az oldalára.

egyenlitotv-03

Megjegyzendő, hogy azóta kiderült: egy álhírt sikerült ilyen ocsmány kommenttel megosztani – valójában pusztán annyit kért a norvég bevándorlási hivatal, az UDI, hogy amíg a templomokban helyezik el a menedékkérőket, ne tartsanak istentiszteletet, és hogy rendezzenek be egy külön, vallásilag semleges helyiséget, ahol bárki gyakorolhatja a vallását.
Forrás: [origo]

Az IDE elnöke, Tóth-Nagy Dániel nem hagyta szó nélkül az uszító kormánypropagandára hajazó migránsozást, és a menekültek patkányhoz való hasonlítását. A jutalma egy vadbarmozás lett:

egyenlitotv-04

Az Ifjú Demokraták egy ilyen stílustalan válasz miatt nem fognak álmatlanul forgolódni – ez az Egyenlítő TV szerkesztőjét minősíti. Az életveszély elől menekülő embertársaink elleni uszítást viszont elítélendőnek tartjuk.

Mi az emberséges bánásmód mellett teszünk hitet. Emberi kötelességünknek tartjuk, hogy a menekülteken segítsünk – és abban hiszünk, hogy Magyarországnak is erkölcsi kötelessége, hogy erejéhez mérten részt vegyen a segítségnyújtásban.

Bojkottra szólítunk fel mindenkit, aki osztja ezt a nézetünket: ha téged is felháborítottak az Egyenlítő TV szavai, akkor iratkozz le a Facebook oldalukról, ne olvasd őket, ne ossz meg több cikket tőlük, ne hirdess náluk.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezár