A magyar tanulók kétharmada az országból való menekülést tervezi – derült ki a Tárki ma ismertetett kutatásából. Nem látnak reményt arra, hogy Magyarország a közeljövőben élhető országgá válna – viszont azt látják, hogy nyugaton vannak lehetőségeik egy normális életre.

Jól látják, mire számíthatnak ettől a vezetéstől:

  • az egyetemek támogatása helyett felcsúti kisvasútra
  • megfizethető lakások helyett stadionokra
  • innovatív munkahelyek helyett közmunkás éhbérre
  • az önmegvalósítás támogatása helyett az életükbe való mindennapos beleszólásra.

Orbán Viktort és kormányát a tanulók kétharmada lényegében elutasítja – szomorú eredmény ez annak a pártnak, amelyik 25 éve még „fiatalnak” és „demokratának” címkézte magát.

Az Ifjú Demokraták szerint sürgős fordulatra van szükség az ifjúságpolitikában, mielőtt még katasztrofálisabbra fordul a helyzet. A 21. századhoz illő, az egyéni képességek kibontásában segítő oktatást, fiataloknak szóló lakásprogramot és a pályakezdőket erőteljesen támogató gazdaságpolitikát szorgalmaznak.

Vegye tudomásul az állam, hogy ma a tehetséges fiatalokért a nyugat is versenyez. Ne beleszólni akarjon a fiatalok életébe, hanem szálljon be ebbe a versenybe, és segítsen egy olyan országot teremteni, ahol örömmel megmarad az új nemzedék.

Tóth-Nagy Dániel
Ifjú Demokraták
elnök

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezár